Ars poetica
Ha ránézek egy autóra, gyakran előfordul, hogy lelki szemeimmel már másként látom. Elképzelem, milyen lenne kevesebb, netán több ajtóval; tető nélkül, vagy kombiként, versenyautónak, esetleg terepre felkészítve.
Előfordul, hogy a gyár is hasonló módon gondolkodik, és megépíti az adott típust, a legtöbbször azonban csak a fantáziámban szerepelnek ezek a modellek. Elhatároztam, hogy ha már az utcán nem találkozhatok velük, virtuálisan mégiscsak megalkotom, és itt közreadom őket.
Virtuális Tuningműhelyemben semmi nem lehetetlen, semmi nem szent, semmi nem drága.
Hammer
A hvtm kiadója: Totalcar
Alapító és szerkesztő: Hammer
Szerkesztési alapelvek:
- Csak a beküldő által készített virtuáltuningot fogadunk el, amely más VT-jéről még (alkat)részeket sem tartalmazhat. Ha utólag ilyen képet találunk, töröljük az oldalról.
- A hvtm nem vállal felelősséget a virtuáltuninghoz felhasznált képek eredetét illetően.
- A hvtm-en megjelent képeket egyéb esetben nem távolítjuk el az oldalról a beküldő kérésére sem.
- A beküldött képeket saját ízlésünk és értékítéletünk alapján válogatjuk, csak a megfelelő minőségűek jelennek meg, bármit is jelentsen ez.
- A képek a várhatóan a beküldést követő héten fognak felkerülni, de ettől időnként eltérünk, így hamarabb, vagy később is megjelenhetnek.
- A visszautasított képeket nem őrizzük meg.
- A hvtm fenntartja a jogot, hogy a beküldött képhez tartozó leírást eredeti formájában vagy szerkesztve, részben vagy egészben idézze.
- A hvtm fóruma moderált, a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat radírozzuk, (ezek, ömlesztve olvashatók a radírozva nézetben). Egyéb esetekben az Index fórum Modus Moderandi hozzászólások törlésére vonatkozó elvei alapján járunk el.
A hvtm-re, mint a Totalcar rovatára alapvetően a Totalcar copyright feltételei vonatkoznak, az alábbi kiegészítésekkel, megszorításokkal:
- A hvtm minden cikke, képe és más formátumú publikált anyaga szerzői jog védelme alatt áll. Bármilyen formában történő másodlagos terjesztésük vagy felhasználásuk kizárólag a hvtm előzetes írásbeli engedélyével történhet.
- A beküldött képek és leírásuk felhasználásának jogán a hvtm, és a beküldő osztozik, vagyis a képeket a hvtm és a kép készítője egymástól függetlenül, külön engedély nélkül publikálhatják.
- A képeket a hvtm partnerei a hvtm előzetes engedélyével, megállapodás szerinti korlátozásokkal, a kép készítőjének külön felhatalmazása nélkül, de a szerző megjelölésével publikálhatják.
- A hvtm fórumán a felhasználó hozzászólásának a szerzői jogait hvtm-re ruházza, de ezzel nem zárja ki a saját hozzászólásának az általa történő további szabad felhasználását.
A hvtm a Totalcar rovataként a Totalcar adatvédelmi elveit követi.
A hvtm által kezelt adatok:
- A fórum felhasználójának e-mail címe - ha megadta. Felhasználás köre: jelszóemlékeztető küldése.
- A képek beküldőjének e-mail címe, illetve neve, ha megadta. Felhasználás köre: a beküldött virtuáltuninggal kapcsolatos levelezés.